Alrutz Eszter
Kis korom óta lovagolok,ebben a lovardában kezdtem a "karrierem". 9 éve van saját lovam, akivel díjugrattam 4 éven át.
2011-től a Kaposvári Egyetemen tanultam, mellette pedig a Lovasakadémián edzettem egy kíváló francia edzővel. 2011-2014 között a Pannon Lógyógyászati Kft-nél voltam állatorvosi asszisztens.
2015 tavaszán Bükkösdre kerültem távlovakat edzeni és versenyezni velük.
A 2015-ös versenyszezon végére Rövidtávú Távlovas Magyar Bajnok címet szereztem Shagya Szalakóta nevű lovammal. Szintén vele sikerült részt vennem a 2015-ös Nemzeti Vágtán, a Lázár Lovasparkot képviselve, ahol az előfutamban 3. helyezést értünk el.
2016 tavaszán pedig "visszatértem" a kiindulási pontra,a Mohácsi Lovasklubba, hogy átadhassam a gyerekeknek azt a tudást, amit az elmúlt 16 évben sikerült szereznem. Remélem eredményesen.